2009. augusztus 12., szerda

Camaro előzmények

Camaro Z28-at akartam. Annakidején megnéztünk egy Berlinettát Dunaújvárosban, amit azóta megvett valaki. Feledhetetlen élmény volt, amikor a tulaj felemelte a garázsajtót és ott figyelt a Camaro. Amikor pedig beindította, a kipufogó kisöpörte az avart a garázs padlójáról.
Nem vagyok rá büszke, de nem mertem vezetni akkor, csak hosszas unszolásra. Akkor is csak azért mert végiggondoltam és arra jutottam, hogy milyen szar lesz visszagondolni, hogy ott voltam, megnéztem, és beültem az anyósülésre...


2009. augusztus 4., kedd

Oktató Tibi

Az első bénázásaim alatt hamar rájöttem, a dolog nem úgy áll, hogy csak beülök az autóba és majd szép lassan beletanulok a biztonságos közlekedésbe.

Találtam a neten néhány KRESZ tesztet, és egészen meglepő módon 80% körül sikerültek. Alaposan átnéztem a hibáimat is, többnyire olyasmiket szúrtam el, amik a valóságtól kissé elrugaszkodott életszituációkra vonatkoztak, vagy egyszerűen csak túl óvatosnak bizonyultam. A legjobb péda erre:
Elsőbbséget kell-e adnia egyenrangú útkereszteződésben a balról érkező villamospótló autóbusz részére?
Emlékeztem, hogy egyenrangú útkereszteződésben a villamosnak balról is elsőbbsége van, gondoltam, a pótló busz ebben is helyettesíti, így én elsőbbséget adtam volna a busznak is. A csajom azért vett nekem egy KRESZ könyvet is, de nem linkeltem el a dolgot gyakran forgatom mostanában. Sok érdekes és sok eléggé retrós dolog van benne. (Egyik kedvencem egy Lada robantott rajza, amin az autó részeit magyarázzák)

2009. augusztus 2., vasárnap

Alufelni, téli gumi & nepperek

Mikor már készültünk megvenni az autót, egyik ismerősömnek feltűnt, hogy az autón téli gumik vannak, és az alufelni sem gyári.
Rákérdeztünk, és persze jött a válasz csípőből, hogy ez ilyen, ez van csak hozzá. Ezért ennyi.
Szívás, de nem akkora, hogy emiatt elálltunk volna a vásártól.
Persze, amikor megkötöttük az üzletet, egyből eszébe jutott egy haverja aki télen törte totálkárosra a Neonját, neki a garázsban állt pont a gyári felnin a nyári gumi. Ha akarjuk, megkérdezi, mennyiért adná oda. Az ár tűrhető volt, és nem volt sok választásom, ha még idény nyáron használni akarom. Mivel azonban nem volt sürgős, és sok pénzt kifizettem már magára az autóra, pihentettem kicsit a dolgot. Amúgy is valami turpisságot szimatoltam.