2009. december 16., szerda

Közlekedés vs. parkolás


Elkészült az utcánk útburkolat felújítása, vagy ahogy ők nevezték "funkcióbővítő rehabilitációja".

Első körben arra tippeltem, marad majd minden a régiben és csak az útburkolatot fogják felújítani, így kicsit meglepődtem, amikor elkezdték lerakni a furcsa szegélyköveket, majd a házak melletti járdán a „dióverőket”. Kezdett olybá tűnni, hogy komolyan veszik a dolgot, és tényleg funkcióbővítik az utcát.


Ráfért már, ugyanis nemcsak az útburkolat volt rémes az utcánkban, hanem a parkolás és a közlekedés is.

Mivel az utca eléggé szűk, –főleg hogy mindkét oldalon parkolnak,– gyakran fordult elő komoly dugó és torlódás, mert egyszerűen nem férnek el egymás mellett a szemben közlekedő kocsik. Különösen hétvégén szokott ez komoly gond lenni, ugyanis a szomszédos park ilyenkor mindig megtelik családokkal, akik szeretnék friss levegőre vinni csemetéiket, természetesen autóval.

Feltűnt, hogy a házak oldalán nagyon magasra csinálják a padkát, a másikon pedig amolyan „lejtős” szegélyköveket használnak. Mindezekből arra következtettem, hogy a házak oldalán majd tilos lesz megállni. Ebből viszont az is következett számomra, hogy a másik oldalon akkor sokkal többen kell, hogy elférjenek hiszen minden hétvégén zsúfolásig telnek meg a környező utcák, így megcsinálják átlósra a parkolást (ahogyan az utcánk fentebbi szakaszán is van), majd egyirányúsítják az egészet, hiszen eddig is eléggé szűk volt, és a két párhuzamos utca pont ellenkező irányba egyirányú.
Azért is mertem ilyen optimista lenni, mert én egyébként sem láttam Magyarországon még ilyen építkezést. Egyszerűen nem láttam lazsáló, lapátjukat támasztó embereket a felújítás  teljes ideje alatt, pedig naponta legalább kétszer jártam arra.

Persze nem lett igazam. Amikor elkészült az aszfalt, és elkezdték festeni az útburkolati jeleket, már sejtettem, hogy baj lesz. A felező vonal az útburkolaz felénél volt.

Ebből pedig a fentiek miatt két dolog következik egyenesen:

  • Nem lesz egyirányú az utca.
  • Nem lesz átlós parkolás.
Ez utóbbit ráadásul tovább súlyosbítja, hogy a körút felé tartó sáv a parkoló autók miatt nem teljes, azok elfoglalják majdnem a sáv harmadát, tehát semmi értelme nincs a felfestésnek, hiszen mindenki „átlóg” majd a szembejövő sávba.

A funkcióbővítés tehát annyi lett, hogy nem lehet az egyik oldalon parkolni, tehát felére csökkentették a parkolóhelyeket, illetve sikerült semmit sem változtatni a közlekedésen, hiszen továbbra is csak lassítva lehet majd közlekedni a szembejövő autók miatt.

Gratulálok.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése