Második kör

Természetesen még mindig nem tudok vezetni...
Este fél kilenc, szupermarket parkolója (még ilyenkor is tele autókkal), mellette bútoráruház totál üres parkolóval. Átülök a vezetőoldalra, elindítom, és gyakorlok. Pimpi a mitfahrer, mondja a tennivalókat. Természetesen még mindig az alapozás folyik, ez nem olyasmi amit öt perc alatt megtanul az ember.

Mázli

Talán nem votl véletlen, hogy ilyen macerásan indult minden.
Amikor megvettük a Neont, arra gondoltam, levitetjük magunkat valamelyik barátunkkal a Balatonra, ott a nyugiban gyakorlok kicsit, szép lassan belejövök, és hazafelé már én vezetek. Sajnos (?) az autó papírjai nem lettek készen időben, így kocsi nélkül mentünk le.

Mialatt mi a Balatonon voltunk, Pesten óriásvihar tombolt. Az északi parton is eléggé húzós volt, de egyáltalán nem tűnt veszélyesnek. Másnap öcsém hívott, hogy a haverjánál, ahol a kertben van a kocsim kidőlt egy hatalmas meggyfa. Három autó áll az udvaron, és pár centivel mellettük dőlt el. Egyiknek sem lett semmi baja. Akkor már biztos voltam benne, hogy ez az én autóm. Egész életemben piszok nagy mázlista voltam. Ebben a viharban egyik barátom autóját törte össze eléggé csúnyán a kerti faház teteje, amit a szél lekapott. Egy másik barátom autóját két héttel a vásárlás után verte rommá a jég...

Első kör

Ma mentünk a Neonért öcsém haverjához, akinél az autó parkol. Imádja az amerikai autókat, annakidején élt is az USA-ban. Ők mentek el az autóért, megtankolták, átnézték. Régóta ismerem Zolit, egy kertes házban laknak Rákoson, és van egy hatalmas kertjük, ahol a két másik kocsi mellett még az enyém is elfér. Így egy kicsit biztonságban éreztem az autót és én is nyugodtabb voltam amíg a Balatonon voltunk. Nem szerettem volna, ha csak úgy az utcán parkol valahol.

Korai közjáték

A vásárlás után az átírás jött, s mivel csak péntekre lettek volna meg a papírok, –majd egész héten szabin voltunk– azt mondtuk nem várunk és lementünk a Balatonra.

Pénteken öcsém egy barátjával átvette az autót és a papírokat, majd elvitték hozzá, ahol a kertben tudták nézegetni egész hétvégén.

Megmondom őszintén, irigy voltam. Most vettem egy fasza kis autót, és még csak ki sem próbálhattam.

Mondanom sem kell, a hétvége az autó körül telt. Semmi másról nem lehetett velem beszélgetni, a csajom szerintem már kezdett unni vasárnap felé. Magammal vittem az autó szervizkönyvét és használati utasítását. És persze megőrjített a tudat, hogy nem tudom ezeket a dolgokat kipróbálni...

Bömbi

33 évesen az ember elkezd kicsit racionálisabban gondolkodni. És akárhonnan nézem, az jön ki, hogy nekem nincsen semmiféle racionális indokom az autóvásárlásra. 15 perc alatt vagyok BKV-val a munkahelyemen, szüleimet 3-4 hetente látogatom, és évente egyszer járok nyaralni, akkor is a Balatonnál. Egyszerűen semmi nem szól mellette. Nem hogy benzinzabáló, anyahajó méretű amerikaira, de kis gazdaságos európai példányra sincs szükségem.

Bevezetés

Őszinte leszek. 17 évesen megcsináltam a jogosítványomat, azóta nem vezettem. Most 33 éves vagyok. Akárhogy is számolom, sosem vezettem autót. A családban nem volt, nekem meg valahogy se pénzem, se energiám és valahogy igényem sem volt rá. Most pedig teljesen meg vagyok veszve az amerikai autókért. Ezt add össze.

2007-ben megnéztem a Transformers mozit. A 80-as években meg voltam őrülve a rajzfilmért. A film azonban nem emiatt volt érdekes. Valami megmozdult bennem. Kétségbeesetten nyomoztam, hogy mi az a sárga, öreg verda, ami ennyire rabul ejtett. Ez persze nem volt más, mint egy 1974-es Camaro. Nem tudtam megfejteni, mi az ami miatt ez ennyire felkeltette az érdeklődésemet.

Nem érdekeltek az autók sohasem. Persze a szép formatervezés sosem kerülte el a figyelmemet, de ezt betudhatjuk egyszerű műkedvelői érdeklődésnek. De a Camaro az valami más. Itt tényleg átbillent valami kapcsoló az agyamban. Egy pszichológus barátom azt mondta, hogy a nemi sztereotípiák kíméletlenül utolérik az embert, ahogy öregszik. Lehet.

Elkezdtem nyomozni a Camaro után. Hónapokon át gyűjtöttem az infókat, képeket és szép lassan elkezdtem belecsöppenni az amerikai izomautók világába. Találtam bennük valami lenyűgözőt, valami vad szépséget. Nagy lelkesedésemet persze nem rejtettem véka alá, így rendre kaptam barátaimtól az epés megjegyzéseket, hogy még vezetni sem tudok, miért akarok én amerikai izomautót. Pedig én tudtam amit ők még nem, hogy egyszer bizony lesz nekem egy 1979-es Z28-asom. (Persze nem ez volt a filmben, de nekem ez tetszik a legjobban)