Dobogókő, 5.000, 100.000

Hát, ez a nap is elérkezett. 100.000 km-es lett a kocsim. Én pedig 5000. Nem esik pontosan egybe a kettő, de azért olyan távol sem, hogy ne lehessen együtt tartani.
Régóta vártam ezt a napot, s mivel kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy hamarosan eljön, arra gondoltam, jó lenne hétvégére „szervezni” és akkor egy kirándulás keretében stílszerűen lehet ünnepelni.

Túllenni az 5000 levezetett kilométeren nem is olyan nagy dolog. Ha valaki sokat jár vidékre, vagy néha elutazik külföldre, napok alatt össze lehet szedni. Nekem, városi gyereknek viszont ez nagyon nagy szám, különösen, hogy szeptember óta gyűlt össze. Gyakorlatilag havonta ezer kilómétert megyek, úgy, hogy hétköznap többnyire csak munkába járok, ami 5 kilóméterre van.

Az autó 100.000 km-e is eléggé érdekes kérdés, már ha lehet hinni az autókereskedőnek. Egy ilyen korú autónál ez kifejezetten kevésnek mondható; különösen emiatt lehet gyanús. 120- vagy 150.000-ről visszatekerni viszont nincs értelme. A 200 viszont már nyomot hagy sokmindenen. És a szervízkönyvben 2007-ben 74.000 km volt az állás, tehát eleve nem valószínű, hogy babráltak volna vele. Persze a hangsúly nem is ezen van, hiszen szinte mindegy, hogy az autó mennyit ment, az a fontos, hogy most van egy „ünnepem”, ami a kocsihoz kapcsolódik.

Kézenfekvőnek tűnt, hogy egy kocsikázással ünnepeljünk, lehetőleg úgy, hogy a váltást nem egy autópályán érjük el, hanem valami olyan helyen, hol meg is lehet állni. Az úticél Dobogókő volt, számításaim szerint valahol Szetendre körül kellett bekövetkeznie. Így is lett, letértem az útról és csináltam pár fotót az autóról, majd kis kolbászolás során vártam, hogy 99-ről 100-ra váltson, majd rövid megállás, kilóméteróra fotózás, és irány tovább.

A hosszabbik utat választottam, így jócskán pakoltam kilométereket ma is az autóba. Amikor Dobogókő közelébe értünk, kezdett nagyon megváltozni a táj és az út. Erdei szerpentineken mentünk, és kezdett kiülni a dér is a fák ágaira. Mivel nagyon szép napos időnk volt, egyszerűen meseszép volt a táj; már csak ezért is megérte kimozdulni otthonról. A szerpentinezés nem ment teljesen egyszerűen; felmerült bennem, hogy miért nincs sebességkorlátozás, helyette tényleg elég-e kb 50 méterenként kitenni a veszélyes kanyar táblát amikor látszik, hogy nem lehet veszélytelenül 90-nel menni?!
Én a szakasztól függően 40 és 70 között mentem, bár volt egy pont, ahol nagyon csúnyán megelőztek. Lehet, hogy gyakorolnom kell még.

Leparkoltam a falu szélén egy parkolóban, és körülnéztünk. Nagyon jó hangulata volt az erdőnek, a friss levegőnek és a napfénynek. Sétáltunk egy nagyot, néhyány helyen bukdácsoltunk a felfagyott talajon, majd arra jutottunk, hogy lehet, hogy nem ez a rész a lényeges, így beljebb mentünk a flauba, ahol megtaláltuk a tényleges Dobogókő-t. Kilátóstul, fizetőparkolóstól, turistaházastól, forraltborostól.

Azt hiszem gyakran fogunk így kirándulni, nagyon megjött a kedvem.