Egyrészt iszonyatosan jól néz ki, hogy két színe van, másrészt nagyon finom, ahogy egy háromszínű csík (matrica) választja el egymástól ezeket.
Persze a Z28 a Camaro-k királya, a megfejtés, az a teljesítményorientált, gyárilag csúcsra tuningolt über-autó. De arra gondoltam, hogy nekem már úgyis csak egy öregúr lesz, akit kímélni kell, és akkor már szinte mindegy is, milyen teljesítmény lakozott benne anno.
Ez az egész mostani (álmodozós) dilemma csak a kínézetről szól. Egyébként sem érdekelnek a lóerők, a nitro és a nyomaték, és én sem leszek az a tipikus gumifüstölős, driftelős vagánykodós fazon akkor sem, ha Camaróm lesz. Mivel azonban nagyon feltűnő egy ilyen autó önmagában is, úgy szeretném, hogy legyen nagyon cool, és nekem amúgy is legjobban a fekete-sárga kombináció tetszik, ami valljuk be nem kicsit feltűnő.
Az az érdekes, hogy a katalógusban a megrendelésnél csak előre összeállított kombinációkból lehet akkoriban választani. (Sajnos ezt a fekete-sárga kombinációt csak 1979-ben) Egyébként az is meglepő, hogy még belsőt sem akármilyet –csak a GM szerint hozzáillő színűt– lehetett választani akkoriban. Úgy látszik akkor még adtak az olyasmikre, mint az egységes kinézet.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése